Palagáz: tiltani vagy kitermelni?

Ha van olyan része az energiapiacnak, amelyet a természetvédők szinte egységesen elutasítanak, miközben a fosszilis technológiákban jártas szakemberek rendre védelmükbe vesznek, akkor az a palagáz-, pontosabban a nem konvencionális földgáz-kitermelés.

A vita itthon több kérdés körül forog. Van-e Magyarországon reálisan és gazdaságosan kitermelhető ilyen gáz? Mennyit érne az ellátás biztonsága és az importfüggőség csökkentése? Megérheti-e mindez a vízhasználatot, a metánkibocsátást, a földrengésveszélyt és a helyi környezeti terhelést figyelembe véve?

Egy szemantikai probléma

Ha egy kifejezés szakmailag pontatlan, de széles körben elterjed, meddig érdemes harcolni ellene? A „palagáz” ilyen szó. Magyarországon annak jelentős része, amit így nevezünk, valójában nem palakőzetben található. A helyesebb gyűjtőfogalom a nem hagyományos vagy nem konvencionális szénhidrogén; ezen belül külön kategória a palagáz és például a tömött homokkőben található úgynevezett tight gas. A Makói-árok sokat emlegetett készlete sem klasszikus palagáz.

Mivel azonban ez a bejegyzés aligha indít nyelvi reformot, maradjunk a közismert palagáz kifejezésnél!

Vélemények és ellenvélemények

A kitermelés hívei szerint a mai technológia nem azonos az évtizedekkel ezelőtti módszerekkel, és az európai gyakorlat sem egyenlő az észak-amerikai modellel. Ettől azonban a kritikusok nem lettek nyugodtabbak.

A természetvédők 2026-ban országos moratóriumot sürgettek, és különösen a vízhiánnyal érintett alföldi térségekben tartják kockázatosnak az új beruházásokat.

Sok rossznak okozója?

A civil szervezetek legfontosabb kifogása, hogy a rétegrepesztés veszélyeztetheti a felszíni és felszín alatti vizeket, nagy vízigénnyel járhat, növelheti a metánkibocsátást, továbbá a kutak, utak és vezetékek építése zajjal, porral, forgalommal és élőhely-fragmentációval jár.

Fontos ugyanakkor pontosítani: nem arról van szó, hogy a metánt szükségszerűen „fáklyázni kell”. A probléma inkább az, hogy a kitermelés teljes láncában lehetnek szivárgások, lefúvatások és bizonyos helyzetekben fáklyázás is. A metán pedig rövid távon különösen erős üvegházhatású gáz.

A vita egyik gyenge pontja, hogy gyakran egyetlen szó, a „palagáz” alá söprünk nagyon különböző geológiai helyzeteket és technológiákat. Márpedig a környezeti kockázatot nem a címke, hanem az adott lelőhely, a kútsűrűség, a vízigény, a repesztési technológia és az ellenőrzés minősége dönti el.

Mit hozhatna?

A másik oldalon ott az ellátásbiztonság. Magyarország továbbra is importra szorul földgázból, miközben a hazai kitermelés az elmúlt években emelkedett: 2024-ben a bruttó termelés közel 1,9 milliárd köbméter volt, ami már a belföldi fogyasztás több mint ötödének megfelelő nagyságrend.

A szakmai érv inkább az, hogy az energiarendszerben ritkán létezik egyetlen nagy megoldás. Sok kisebb elem együtt csökkentheti az importfüggőséget: a hazai termelés, a tárolás, az energiahatékonyság, a megújulók és a diverzifikált import.

Ezért a valódi kérdés valószínűleg nem az, hogy „palagáz igen vagy nem”, hanem az, hogy melyik konkrét lelőhelyen, milyen technológiával, milyen víz- és természetvédelmi feltételek mellett, mekkora kitermelhető mennyiségért vállalható a beavatkozás.

Állami érvek

A hazai kitermelés mellett szól, hogy kevésbé érzékeny a geopolitikai és tranzitkockázatokra, beruházásokat és adóbevételeket generál, javítja a külkereskedelmi mérleget és csökkenti az importkitettséget.

Ugyanakkor a másik oldalon jogos kérdés, meddig írhatja felül az energiaellátás érdeke a természetvédelmet. Ez különösen érzékennyé vált azután, hogy 2025-ben módosultak a Natura 2000 területeken történő szénhidrogén-kitermelés szabályai, és bizonyos esetekben az energiaellátást kiemelt közérdekként lehet figyelembe venni. A civil szervezetek ezt jogilag és környezetvédelmi szempontból is vitatták.

A nem hagyományos kitermelés alapvető műszaki problémája, hogy a kőzet rosszul ereszti át a gázt. Tömött kőzetnél a gáznak mesterségesen kell utat nyitni, gyakran hidraulikus rétegrepesztéssel, és jellemzően több kútra van szükség.

A döntés ezért végső soron nem technológiai hitvita. A jó szabályozásnak azt kellene kikényszerítenie, hogy csak ott és csak akkor induljon kitermelés, ahol a ténylegesen kinyerhető energiamennyiség és az ellátásbiztonsági haszon arányban áll a helyi környezeti kockázattal.

Európában a „palagáz” szó erősen negatív töltésű lett, miközben a földgáz önmagában jóval kevésbé az. Pedig a végtermék ugyanaz: döntően metán. A különbség a geológiában és főként abban van, hogyan jutunk hozzá. Éppen ezért a lényeg nem az, hogy konvencionálisnak vagy nem konvencionálisnak nevezzük a kitermelést, hanem hogy az mennyire szigorú környezetvédelmi, klímavédelmi és biztonsági feltételek között történik.